Teljesült az álmunk ezzel a családi házzal

By nemadmin jan 24, 2023

Bizony eljutottunk odáig, hogy végre megvásárolhassuk a saját házunkat.

Nem kevés erőfeszítésbe és munkánkba került ez a feleségemnek és nekem, de úgy látszik igaz, amit mondanak: ha valamit igazán akarsz és sokat teszel érte, akkor elérheted a célodat!

Persze egy ilyen nagy döntést semmi esetre sem szabad elkapkodni, így szó sem lehetett arról, hogy hűbelebalázs módjára kezdjünk bele!

Legalább 20 ingatlant is szemügyre vettünk, mire végre meghoztuk a végső döntést, de megérte ennyit várnunk, mert egy szuper házat találtunk, ami a család minden tagjának tetszik. Még nem költöztünk be teljesen, hiszen még egy csomó bútor hiányzik belőle, de szerintem már csak nagyjából egy hónap, és végre befészkelhetjük magunkat.

Az adásvétel egyébként meglepően gyorsan történt, mert szerencsére könnyen megtudtunk állapodni az előző tulajdonossal.

A folyamat tempóssága annak is köszönhető volt, hogy az energiatanúsítvány kiállítása rendkívül sebesen történt, ami egyébként eléggé ritkaságnak számít, de ha ezt egy olyan kiváló tanúsító végzi, mint az e-tanusitas.eu, akkor teljesen természetes, hogy hamar a kezünkbe kerül ez a dokumentum.

A szolgáltató komoly tapasztalattal és szakértelemmel bír az ilyen tanúsítványok kiállításában, és ezt a tevékenységét az ország egész területén végzi, így akármilyen félreeső ingatlanról legyen is szó, nyugodtan hívhatjuk őket.

A kapcsolatfelvételhez én azt javaslom, hogy a weboldalukra fellépve töltsétek ki az űrlapot, ahol már rögtön meg is adhattok néhány nélkülözhetetlen adatot. Ha ez megtörtént, akkor rövid időn belül felkeresnek titeket, hogy a további lépések is átbeszélésre kerülhessenek.

Persze, ha valakinek szimpatikusabb, akkor megteheti azt is, hogy a direktebb megoldást választja a kapcsolatfelvételhez, és egyszerűen felhívja őket telefonon.

Akármelyik megoldást is válasszuk, meg lesz beszélve egy időpont, ami az ügyfélnek is megfelelő.

A mi esetünkben megbeszélt időponthoz pontosan tartották magukat, és akkor érkezett ki a felmérést végző szakember, amikorra az meg lett beszélve. Egészen biztos vagyok benne, hogy a többi ügyfelük esetén is ez a pontosság a jellemző.

A felmérést végző szakember által megszerzett adatokból aztán az irodájukban gyorsan kiállítják az energiatanúsítványt, amit kétféle módon is megkaphatunk: futáron keresztül vagy internetes postán.

Gyakorlatilag olyan gyorsasággal dolgoznak, hogy jellemzően 24 óra alatt megkaphatjuk a papírokat, de akár a 12 óra is elképzelhető, ha valakinek halaszthatatlanul szüksége van már rájuk.

Az energiatanúsítványt 10 éven keresztül eltárolják nekünk a saját rendszerükben, így ha valamiért később szükségünk lenne rá, akkor az meglehetősen sokáig könnyedén újra elérhetjük.

Ha többre lennétek kíváncsiak, akkor jó ötletnek tartom, hogy a weboldalukon található blogbejegyzéseket is elolvassátok, mert ott további fontos tudnivalókat ismerhettek meg a témában.

 

Related Post

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük